Amikor elindítottam a blogom, sokféle téma járt a fejemben, hiszen a vonalkódok és az azonosítási technológiák alkalmazási köre igen széles, és egyre színesebb. De arra, hogy művészeti tárgyú posztot is fogok írni, bevallom, nem gondoltam. Scott Blake művészete mellett azonban azonosítási szakemberként egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni.

A floridai fiatalember 30-nál is több nagyméretű digitális portrét készített vonalkódok felhasználásával olyan ikonokról, mint például Marylin Monroe, Madonna, Elvis Presley vagy Bruce Lee. A képeket olyan valós kódokból építette fel, amelyek kapcsolódnak az adott sztár életéhez - például Elvis arcképét a Király CD-in található vonalkódok alkotják. Ha valaki közel lép a műhöz és  szkenneli, Elvis egy-egy albumáról hallgathat meg dalokat, ahogy az az itt található videón is látható – a leolvasáshoz okostelefonok is használhatók. A Bruce Lee portéját alkotó vonalkódokat pedig a filmjeinek DVD-iről kölcsönözte, s segítségükkel a színész szereplésével készült alkotásokból tekinthetők meg részletek.

Scott Blake, akit az egyik férfimagazin egyszerűen csak a „vonalkódok Picassójának” nevezett, a fenti módon interaktív művészetet valósít meg, hiszen a képeit megtekintők nem csupán passzív szemlélők.

Scott Blake honlapján további érdekességek is találhatók még a témában - művészi hajlamú geekeknek kötelező!

Fotó: http://www.barcodeart.com

vonalkod.blog.hu