Novemberben részt vettem egy csomagolás- és jelöléstechnika témájú kerekasztal-beszélgetésen a Progresszív Magazin STR oldalak szervezésében. A szakmai fórumon olyan kérdéseket jártunk körül az ágazat képviselőivel, hogy például milyen a szektor helyzete, mik az újdonságok és milyen irányban haladunk? Egy posztban természetesen lehetetlen összefoglalni minden információt, amely ezen a jó hangulatú, átfogó eszmecserén elhangzott, de megkísérlek néhány érdekességet kiemelni - a blog témájából fakadóan a jelöléstechnikára koncentrálva.

Bár Magyarország még messze nem tart ott, mint Japán, ahol a csomagolásoknak már mintegy 90 százalékán megtalálható a QR-kód, itthon is egyre több terméken jelenik meg ez a szimbólum, így nem meglepő, hogy az STR reggelin is felvetődött ez a kérdés. A GS1 képviselője megosztotta velünk, hogy egyre több gyártó fordul hozzájuk a kétdimenziós kódok kapcsán, s a szervezet többek között ezért is szabványosította és emelte be szabványrendszerébe a QR-kód és a kétdimenziós DataMatrix egy-egy jelképtípusát.

Természetesen ezen a fórumon is szóba került a már-már örökzöldnek számító, nyolcvanas évektől zajló „vonalkód vs. RFID” vita. Ezzel kapcsolatban az az álláspontom, hogy a választásnál felmerülő sok szempont közül az egyik - igen fontos - a költségvonzat, amely tekintetében jobban áll a vonalkód. A költségek jelentőségének illusztrálásaként az egyik személyes tapasztalatomat szeretném megemlíteni, amely ugyan nem a csomagolás témakörhöz kötődik, mindenképp elgondolkodtató lehet. Idén több európai nagyváros földalatti tömegközlekedésének vonaljegyrendszerét is szemügyre vettem: Moszkvában például RFID alapú jegyeket használnak, ugyanakkor Barcelonában, Berlinben, Budapesten, Prágában, Stuttgartban, Szófiában, de még a monacói vasúthálózaton is az előállítási költségek szempontjából olcsóbbnak számító papíralapú jegyeket!

A beszélgetés résztvevői kiemelték a nyomonkövethetőség fontosságát - melyben ugyancsak kulcsszerepe van a jelöléstechnikának -, például az élelmiszeriparban vagy az egészségügyi szektorban.

Aki jobban el szeretne mélyülni a témában, ide kattintva érheti el a szakmai rendezvényről készült részletes riportot, illetve képes beszámoló formájában elolvashatja a Progresszív Magazin 2011. decemberi számában.

Végezetül pedig szeretnék boldog új évet kívánni minden kedves Olvasómnak!

Fotó: www.fluffylinks.com

Már számtalanszor írtam ezen a blogon a QR-kódok térhódításáról, s az sem véletlen, hogy az utóbbi időben a bejegyzéseim zömében valahogyan megjelent ez a kétdimenziós szimbólum. Íme egy érdekes infografika, mely - USA-ra vonatkozó - adatokkal is alátámasztja ezt a nyilvánvaló trendet. Ez alapján 2010 első negyedéve és 2011 első negyedéve között 4549%-kal nőtt a QR-kód leolvasások száma! Ezen ábrák 56%-a termékcsomagoláson jelenik meg, s Japánt követően az USA-ban szkennelik belőlük a legtöbbet, ezen belül is New York áll az élen. Azonban számomra némiképp meglepő, hogy a női nem 64% - 36% arányban vezet! Valószínűleg azért nem számítottam erre az eredményre, mert a saját környezetemben azt tapasztalom, hogy a QR-kódok leolvasására alkalmas okostelefonokért főként a férfiak rajonganak, s ezt a benyomásomat ez a kutatás is alátámasztja.

A Queaar infografikájának tükrében nem meglepő, hogy manapság a hazai cégek körében is egyre inkább jellemző szempont a kétdimenziós kódok - például QR-kódok - alkalmazása a címkenyomtatók vásárlásakor. Vonalkódtechnológiai megoldásokkal foglalkozó szakértőként fontosnak tartom kiemelni, hogy ezen ábrák szkennelésének feltétele a jó minőségű nyomat, melynek előállításához nagy felbontású, precíz berendezés szükséges. Többek között erre világít rá Bert Moore, az AIM (Association for Automatic Identification and Mobility) szerkesztője, az automatikus azonosítástechnikai (AIDC) iparág elismert szakértője igen kifejező című, Bar Codes: QR Should Not Mean "Questionable Readability" cikkében (Vonalkódok: a QR-nek nem kellene „kérdéses olvashatóságot” jelentenie).

De ha ennyire népszerűek a QR-kódok, hogyan lehet mégis hibázni az alkalmazásuk során? Moore szerint akkor nyúlhatunk mellé, ha használhatatlan szimbólumokat állítunk elő. Ennek több oka is lehet: például a rossz nyomtatási minőség, vagy a kódgeneráló alkalmazásokban, és a kódolvasók / kamerák minőségében lévő eltérések is eredményezhetnek értelmezhetetlen ábrákat.

Ahogy a cikk illusztrációja is bemutatja, kódgenerátortól függően még ugyanazon kifejezés esetén is számottevő eltérések lehetnek a szimbólumok képében. Moore szemléltetésként 4 különböző, ingyenes online QR-kód készítővel alkotott ábrákat - mindegyik esetben az AIM honlapjának normál, valamint végig nagy betűkkel írt címét rejtette el. Ez a próba engem is kíváncsivá tett, így én is kinyomtattam a cikkben szereplő szimbólumokat az asztalomon lévő 300dpi felbontású Citizen CL-S631-es vonalkódnyomtatóval. Ezt követően a különbségek ellenére mind a 8 kódot sikerült leolvasnom a telefonommal, s valóban mind ugyanarra a site-ra irányított. QR-kódok esetén a Citizen nyomtatók alkalmazásával tehát legalább a nyomtatási minőség faktor miatt nem kell aggódnia a vállalatoknak.

Fotó: barcode.com

Mészöly Imre 2011.10.27. 10:05

Kódolt gyógyír

Lassan vége az októbernek, és sajnos nem csak a hideg őszi idő köszöntött be tartósan, de az influenzaszezon is újra itt kopogtat. Így - akármennyire is nem szeretem - lassan újra közelebbi kapcsolatba kerülök majd egy injekciós tűvel az oltás során.

Már ezen a blogon is írtam arról, hogy az automatikus azonosítás technológia miként támogathatja az egészségügyet. Az idei oltási idény kezdete előtt most nézzünk egy újabb, témába vágó példát a vonalkód orvosi alkalmazására!

A Medisafe 1 Technologies különleges fecskendő zárszerkezete csak ellenőrzést követően teszi lehetővé a gyógyszer beadását. Az eszköz vonalkódos rendszert alkalmaz annak elektronikus megerősítésére, hogy a fecskendőben az adott beteg számára előírt orvosság van, a megfelelő adagban.

Egyértelmű, hogy a vonalkódok képének, így a nyomtatási minőségnek az egészségügyben is kiemelkedő a szerepe, hiszen ezen a területen egy hiba akár emberi életbe is kerülhet.  Ezért - szó szerint - létfontosságú lehet egy precíz, megbízható vonalkódnyomtató alkalmazása. A magas minőségi követelmények az itt alkalmazott címkékre és karszalagokra is vonatkoznak, hiszen ezeknek az anyagoknak tartósnak, vagy akár vízállónak is kell lenniük, és hőmérséklettől függetlenül olvashatónak kell maradniuk - gondoljunk csak a hűtésre.

Mivel a jövőben a várható élettartam emelkedésével vélhetően szükségessé válik majd az egészségügy hatékonyságának növelése - a biztonsági szint megőrzésével, de inkább javításával -, én személy szerint arra számítok, hogy a vonalkód-alapú technológiák még inkább el fognak terjedni ezen a területen is.

Gyanítom, az injekció nem kevésbé fáj egy ilyen fecskendővel, de abban legalább biztosak lehetünk, hogy a megfelelő szert kapjuk a segítségével. Ha ezzel az eszközzel oltanának be, még azt sem tartom kizártnak, hogy - szokásomtól eltérően - közelebbről szemügyre venném.

Fotó: barcode.com

Mészöly Imre 2011.09.30. 10:58

A halál szele

A munkám kapcsán sokat utazok, s egyik gyakori célpontom az orosz főváros, ahol tapasztalataim szerint meglehetősen hektikus az autós forgalom. Erre a problémára, pontosabban Moszkva és a legnagyobb orosz városok közúti közlekedési veszélyeire hívja fel a figyelmet a The Village magazin új iPhone alkalmazása is. Az igencsak morbid nevű Death Revealer - nyers fordításban „halálfeltáró” - applikáció segítségével az adott helyszínen történt balesetekről érhető el egy leírás, fotóval illusztrálva. Mindezt a GPS, a GoogleMaps és a kiterjesztett valóság (augmented reality) technológia teszi lehetővé.

Az alapkoncepció, hogy ugyan naponta történnek autós ütközések, ezek a többség számára általában észrevétlenek maradnak, ugyanis a következményeket és a nyomokat - szerencsére - hamar eltüntetik. A Death Revealer azonban tudatosítja, hogy még a legbékésebbnek tűnő helyek sem feltétlenül olyan biztonságosak, mint amilyennek elsőre tűnnek.

Sokakban felmerülhet - jogosan - , hogy bizony az is elég balesetveszélyes, ha valaki vezetés közben próbál tájékozódni az adott helyszínről a telefonját nyomkodva.  Nos, a fejlesztők erre is gondoltak, ugyanis ha egy vezető a volán mögött használná az appot, az figyelmezteti, hogy álljon meg, s a Death Revealer magától kikapcsol.

Az applikációhoz kapcsolódó kampány sem kevésbé hátborzongató: a szerencsétlenségek áldozataira utalva fehérrel rajzolt sziluetteket helyeztek el az utakon, vörös QR-kódokkal.

A Leo Burnett nevéhez fűződő alkalmazás Moszkva összes utcáját, valamint Oroszország legnagyobb városait is lefedi. Azok számára pedig, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, létrehoztak egy weboldalt, ahol bárki ellenőrizheti, mennyire biztonságos az az útvonal, amerre épp indulni készül.

Sokkoló? Igen, az - de úgy vélem, manapság egyre inkább ez szükséges ahhoz, hogy egy üzenet elérje és átlépje a befogadók ingerküszöbét. A következő moszkvai utamon biztosan keresek majd egy vörös QR-kódot, és kipróbálom az alkalmazást.

Fotó: theadbuzz.com

Itt a szeptember, reggelente az utcák újra megtelnek iskolába igyekvő gyerekekkel. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy még néhány év, és az én lányaim is diákok lesznek, s megismerkednek majd mindenféle tudománnyal és művészettel. Tudjuk, hogy ezek egy része nem igazán köti le a fiatalok figyelmét - de hogyan kelthetnénk fel mégis az érdeklődésüket a kevésbé népszerű témák iránt? A Krakkóban működő Nemzeti Múzeum a felújítást követő újranyitás után például kétdimenziós kódokkal tette izgalmasabbá kiállítását.

A Sukiennice képcsarnoka 19. századi lengyel festményeknek ad otthont - a múzeum ezek közül kiválasztott nyolcat, melyek mellett kódokat helyezett el. Amennyiben a látogatók okostelefonnal leolvassák ezeket, a kiterjesztett valóság segítségével életre kelnek előttük a képek, melynek köszönhetően megismerhetik a mű történetét és mondanivalóját.

Az ötlet kiválósága abban rejlik, hogy pont azzal fogja meg ezt a korosztályt, ami a leginkább érdekli őket: a modern technológiával, hiszen az okostelefonok és a mobilalkalmazások manapság egyetlen fiatal életéből sem hiányozhatnak. Ráadásul az app audio-vizuális élménnyé teszi az eredetileg csak képi élményt, így az jobban megragadhat az emlékezetükben.

A kiállítást népszerűsítő interaktív kampány is a mobil technológiára és a web2.0-re épített. Szöveges üzenet küldésére és telefonhívásra biztató plakátokat helyeztek el Krakkóban - aki partner volt a kalandban, válaszként ugyancsak egy smst kapott, vagy egy hangüzenet hallgathatott meg. Egy másik hirdetés a Facebookra navigálta a potenciális látogatókat. A cél persze mindhárom esetben ugyanaz volt: a múzeumba invitálni az érdeklődőket. Ez olyannyira sikerült, hogy az első 4 hónapban gyakorlatilag lehetetlen volt belépőhöz jutni, s Krakkó lakosságának már mintegy 20%-a látta a tárlatot.

Arra számítok, hogy a vonalkódok és a mobil technológia ötvözése mind szélesebb körben elterjed majd, s sikere különösen a fiatalokat megcélzó akciók, alkalmazások esetén borítékolható, legalábbis egy jó darabig még biztosan. Ha belegondolok, mennyivel szívesebben tanultam volna én is anno az irodalomórán a költeményeket, ha például valamilyen játékos formával vagy IT-megoldással ötvözik őket…!

Fotó: Youtube – LeoBurnett Worldwide

Érdekes, és egyben testhez álló ajándékot kaptam a minap egy kedves ismerősömtől. Egy bort, ami már önmagában is kiváló meglepetés lenne, hiszen egy villányi Portugieserről van szó - de ez az üveg különlegesebb, mint a többi, ugyanis felfedeztem a hátcímkéjén egy QR-kódot, melyet gyorsan le is olvastam. A Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet honlapjának egyik oldalán találtam magam, amely részletes információkkal szolgált a palack tartalmáról. Az általános ismertetőn túl a szakavatottak is találhatnak itt kedvükre valót, hiszen a pdf formátumban letölthető bor-infó teljes képet ad a nedűről a termő talaj szerkezetén át a kóstolási jegyzetig.

A hazai pincészetek közül elsőként a Vylyan alkalmazza ezt a kétdimenziós kódot: az első hírnök a Macska névre keresztelt 2010-es Villányi Portugieser, amely nevét az ördögszántotta hegy legendájának egyik alakjáról kapta. Az ötlet csak nálunk új keletű, hiszen már korábban megfogalmazta egy amerikai kritikus, a borírók elitjébe tartozó Matt Kramer: véleménye szerint egy 21. századi bornak rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott címkével. A Vylyan megfogadta a tanácsot, és termékét az egyre változatosabb felületeken és formákban felbukkanó kóddal tette különlegessé.

A Vylyan nem kíván itt megállni, a továbbiakban tervezi, hogy bővíti a mobilkódok felhasználásának területét. Remélem, a közeljövőben még kreatívabb formában használják majd ki a QR-kódokban rejlő lehetőségeket, ahogyan azt világszerte egyre több cég teszi promóciója részeként.

Fotó: www.vylyan.hu, www.elelmiszer.hu

Címkék: címke bor qr

Mészöly Imre 2011.08.29. 16:08

Kártyatrükk

Ugyan még javában tombol a hőség, már túl vagyunk a legnagyobb nyári könnyűzenei rendezvényeken, amelyeken az innovációra nyitott fiatalok körében tesztelték új termékeiket és szolgáltatásaikat a cégek. A fesztiválok azonban nem csak az újdonságoknak, hanem sajnos az „ügyeskedők” számára is kiváló terepet nyújtanak: az idei debreceni Campuson például kisebb fennakadást okoztak a hamis jegyek, amelyek ránézésre tökéletes másolatai voltak az eredetieknek, viszont a szabad szemmel nem látható egyéb azonosító jelek és a rendszerbe nem illő sorszámok elárulták őket.

Korábbi bejegyzésemben már volt szó a fesztiválokon egyre jellemzőbb készpénz nélküli fizetési eszközökről. Most, hogy a Sziget is véget ért, tekintsük át néhány hazai zenei rendezvény ez irányú tapasztalatait!

Június végén a bulizni vágyók a soproni VOLT felé vették az irányt. Kíváncsian vártam a visszhangokat, mivel ez volt a Fesztiválkártya első nagy próbatétele kizárólagos fizetési eszközként. A résztvevők többsége pozitívumként értékelte a Metapay rendszert: nagy előnynek tartották a gyorsaságot és a lerövidült kiszolgálási időt, ugyanakkor többen azt nehezményezték, hogy többet költöttek, mert nem tudták úgy nyomon követni az egyenlegüket, mintha a farzsebükből húznák elő a pénztárcájukat. A pultosok szintén támogatták az új rendszert, bár ezzel csökken a hajlandóság a borravaló adására – jóllehet a lehetőség ez esetben is adott, csak kicsit körülményesebb. A kártya feltöltése gyors és egyszerű volt, azonban a fennmaradó összeg visszaigénylése már komolyabb sorban állással járt. Ugyancsak előny, hogy ez a fizetési mód a szervezőknek is segít jobban felmérni a fogyasztói szokásokat.

A VOLT-ot a Balaton Sound követte júliusban, ahol ugyancsak sikerrel szerepelt a Fesztiválkártya: a tranzakciók gyorsak, a terminálok strapabíróak, a látogatók elégedettek voltak. Aki még ezt a kis kártyát sem akarta magával vinni, annak lehetősége volt mindezt egy óra formájában megtenni, csakúgy, mint a VOLT esetén.

Pár nappal a Balaton Sound után az EFOTT várta a látogatókat, immáron TakarékPont PayPass kártyákkal és karórákkal. Kedvezményekkel buzdították a fiatalokat a rendszer használatára: olcsóbban juthatott a jegyhez az, aki már meglévő PayPass karórájával vette meg azt. Ezt a módszert az EFOTT-tal szinte egy időben megrendezett Hegyalja fesztivál is alkalmazta, ugyanis PayPass fizetés esetén 5% kedvezményben részesült a vásárló. A Metapay rendszerrel ellentétben a PayPass kártyát csak 500 Ft letét ellenében igényelhették a fesztiválozók, amit a buli végén visszakaptak.

A sorban a Metapay rendszert használó Sziget következett, amely a látogatók száma miatt mindenképp nagyobb volument képvisel. A többség véleménye megegyezett a már említettekkel, sarkalatos kérdésként viszont ez esetben is felmerült a pénzvisszaváltás lehetősége és módja. A tájékoztatók kihelyezése ellenére sokan nem foglalkoztak a visszaváltással, és csak később szembesültek azzal, hogy a kártyán maradt összeget már nem tudják a továbbiakban használni. A „tudatlanokon” kívül azonban voltak olyanok is, akik egyszerűen csak nem akartak bajlódni a sorban állással, így veszni hagyták a maradék összeget. A rendszert ellenzők meg vannak róla győződve, hogy ezzel is csak a fesztiválozók zsebeibe nyúlnak bele, a Metapay bevételének viszont nem túl jelentős részét teszik ki ezek a tételek.

Úgy tűnik, a kizárólagos Fesztiválkártya-fizetés és az opcióként megjelenő PayPass fizetés megállta a helyét a fenti rendezvényeken, így mostmár például az is biztos, hogy jövőre is találkozhatunk a Metapay Fesztiválkártyával a Balaton Soundon, a VOLT-on és a Szigeten – és lehet, hogy más rendezvényeken is?

Fotó: www.sziget.hu

…Ez nem egy új sci-fi címe, hanem bizony maga a valóság: a Tesco (ottani nevén Home plus) Dél-Koreában virtuális üzleteket alakított ki, ”amelyekben” az elfoglalt emberek elintézhetik a napi vagy heti bevásárlásaikat metróra várakozás közben. Ahogy az itt található videoban is látható, a működési elv nagyon hasonló a korábbi posztomban bemutatott Tesco Grocery iPhone alkalmazáshoz, hiszen ez esetben is okostelefonnal kell leolvasni a kívánt termékekhez tartozó QR-kódokat, s az online rendelést követően a Home plus még aznap házhoz szállítja az árukat.  Az újdonságot az jelenti, hogy az áruházlánc teli polcokat ábrázoló plakátokkal teremtette meg a valós üzletek miliőjét a metróperonokon a folyamatos rohanásban lévő dél-koreaiak számára.

Magát az ötletet, hogy a várakozó időnket bevásárlással tegyük hasznossá, zseniálisnak tartom, s ez a beszerzési mód kétségkívül jól működhet például dobozos termékek esetén. Bennem azonban felmerült a kérdés, hogy az olyan romlandó áruknál, amelyeknél fontos lehet a minőséget élőben szemügyre venni - zöldségek, gyümölcsök vagy hús esetén, amelyek ugyancsak elérhetők ezekben a virtuális boltokban -, mennyire lehet kedvelt ez a típusú vásárlás?

Az áruházlánc adatai mindenesetre igen meggyőzőek: a kampányt követően az újonnan regisztrált tagok száma 76%-kal nőtt, és 130%-kal bővült az online értékesítés, melynek köszönhetően a Home plus vált az elsőszámú online piaci szereplővé, valamint az „offline” forgalom tekintetében is megközelítette a piacvezetőt. Ez is azt bizonyítja, hogy az online rendelésfeladást megkönnyítő megoldások növelhetik a kiskereskedelmi forgalmat, valamint hogy igencsak kifizetődő a vevők igényeihez való igazodás – jelen esetben a „bolt megy a vevőhöz” megközelítés.

Kíváncsi vagyok, hogy a budapesti metróperonokon találkozhatunk-e majd ilyen virtuális üzletekkel, és ha igen, mikor. Én biztosan azonnal kipróbálnám!

Fotó: www.crazyengineers.com

Napról napra megbizonyosodok arról, hogy a korábbi posztjaimban szereplő „támad a QR-kód” kifejezés korántsem túlzás, ugyanis egyre több helyen, egyre változatosabb felületeken bukkan fel ez a két dimenziós vonalkód – legutóbb például már egy holland euro érmén is megjelent. Jómagam azonban a legtöbb esetben még mindig nyomtatott hirdetésekben találkozom velük, ahonnan a kód egy bővebb információt tartalmazó honlapra viszi a leolvasót.

A Diesel azonban gondolt egy merészet, és a QR-kód segítségével összekapcsolta a mobil technológiát az online közösségi médiával, kiemelve ezzel a Facebook like-funkcióját a digitális világból a valós életbe. A Diesel számára a Fullsix fejlesztette azt az alkalmazást, amellyel az üzletekben lehet lájkolni a farmereket. Az emberek szeretik megosztani ismerőseikkel, hogy mit csinálnak épp, mi jár a fejükben, és hogy mi tetszik nekik - ennek köszönhetően a „like” gombra naponta 3 milliárd alkalommal kattintanak világszerte, ahogy ezt az appot bemutató videóból is megtudhatjuk. Ha az üzletbe látogató vevők szkennelik a farmernadrágok mellett elhelyezett QR-kódot, egy Diesel-termékeket bemutató site-ra kerülnek, ahol lájkolhatják is a nekik tetsző ruhadarabot, s ezt az alkalmazás rögtön ki is posztolja a Facebook üzenőfalukra. Így az ismerőseik láthatják, hogy épp egy Diesel üzletben vásárolnak, valamint hogy melyik termék tetszik nekik, és természetesen mindezt azonnal kommentelhetik is.

Ez a megoldás további lehetőségeket is rejt még az egyszerű like-oláson túl - akár a termékvásárlást is ösztönözni lehetne vele: például ha like-olod a terméket a boltban, kedvezményt kapsz az árából. És ha azt nézzük, hogy a Facebooknak 2011. év elején már 600 millió aktív felhasználója volt, mindenképp érdemes lehet továbbgondolni az ötletet.

A Diesel megoldása azonban nem az első alkalom volt, hogy a lájkolás kilép a virtuális világból: a Coca Cola, a Hyundai és a Renault RFID-alapú eszközöket használt a tetszésnyilvánításra.

Mielőtt azonban valaki elrohanna a legközelebbi Diesel üzletbe, hogy kipróbálja az új alkalmazást, el kell szomorítsam, ugyanis egyelőre csak a madridi boltokban like-olhatnak QR-kód segítségével a vevők. A tesztidőszak tapasztalatai alapján dönt majd a Diesel arról, hogy Európa szerte alkalmazza-e a megoldást. Részemről nem sok kétség fér a sikerhez, így véleményem szerint hamarosan mi is találkozhatunk majd QR-kódokkal a hazai üzletekben.

Fotó: www.group.fullsix.com

Címkék: facebook diesel qr

Mindig is nagy rajongással tekintettem az euro érmékre a tagországonként különböző fejoldal miatt, amikor üzleti úton vagy privát nyaralások során a kezembe került egy-egy belőlük - ilyenkor ugyanis óhatatlanul elgondolkozok azon, hogy hogyan vándorolhatott az adott fizetőeszköz például Ausztriából Spanyolországba, vagy miket vásárolhattak vele, mielőtt az én kezembe került volna?

Már önmagában tehát ez irányú érdeklődésem miatt felfigyeltem a hírre, mely szerint a Holland Királyi Pénzverde fennállásának századik évfordulójára két különleges pénzérmét bocsátott ki. Mielőtt azonban valaki azt hinné, hogy egy numizmatikai blogra tévedt, gyorsan leszögezem, hogy a pénzverde azzal tette különlegessé a Beatrix holland királynő portréjával díszített centenáriumi érméket, hogy QR-kódot helyezett el a hátoldalukon, így ötvözve a hagyományt és a modern eszközöket. A százéves évforduló kapcsán kibocsátott ezüst öteurós és arany tízeurós lettek ezáltal a világ első, QR-kóddal ellátott pénzérméi!

Az emlékérmék június 22-én kerültek forgalomba, előtte azonban a Holland Királyi Pénzverde néhány napig teaser-kampánnyal csigázta az érdeklődést, hiszen „meglepetéseket” ígért a leendő tulajdonosok számára a honlapján, ahová az érme képén szereplő QR-kód irányított. Június 22-én tehát én is nagy izgalommal olvastam le újra a kódot - sajnos egyelőre én is csak fotóról -, mely aznap már egy tematikus honlapra vitt.

A site sok érdekes információt tartalmaz az érméről: például azt, hogy Juan José Sánchez Castaño tervezte, és a Holland Királyi Pénzverde épületéről származó motívumok is díszítik. A honlapon memóriajátékkal is próbálkozhatunk, a rejtvények kedvelői pedig megtekinthetnek egy rövid videót arról, hogy a Beatrix királynő portréja alatti terület különböző betűket rejt, melyek a pénzérme körbeforgatásával válnak láthatóvá.

Mindenképp érdemes tehát ellátogatni a megadott weboldalra - kíváncsian várom, hogy fog-e változni vagy bővülni az itt található tartalom. Valamint ugyancsak érdekes kérdés, hogy a jövőben trenddé válnak-e majd a QR-kódos pénzek - lehet, hogy ez a megoldás fogja modernné és vonzóvá tenni az érméket és a bankjegyeket a készpénz nélküli fizetési módok korában?

Sajnos annak minimális az esélye, hogy a különleges öt- és tízeurósok visszajáróként csak úgy a kezembe kerüljenek egy külföldi nyaralás során, ugyanis az érmék limitált kiadásúak, és aki megszerez egyet belőlük, valószínűleg nem ezzel fog fizetni.

Én azonban minél többet tudok meg erről a pénzérméről, annál inkább úgy érzem, hogy feltétlenül be kell szereznem egyet…

Fotó: www.index.hu

Címkék: pénz holland qr

Mészöly Imre 2011.06.30. 13:58

Amit megeszel…

Egy júniusi hír arról számolt be, hogy - a kormányok és az Európai Parlament által történő elfogadást követően - várhatóan változni fog az élelmiszercímkézés gyakorlata az Európai Unióban. Az új szabályok szerint valamennyi élelmiszer csomagolásán fel kell tüntetni az energia-, só-, cukor-, fehérje-, szénhidrát- és zsírtartalomra, valamint a telített zsírsav tartalomra vonatkozó információkat, továbbá kötelező lesz megjeleníteni a származási országot a sertés-, marha-, bárány- és kecskehús, valamint a baromfi esetén is. A reform célja a túlsúlyosság elleni küzdelem azáltal, hogy a vásárlók tudatosabb, és megalapozottabb döntést hozhassanak a címkéken szereplő bővebb információk birtokában.

A magam részéről csak üdvözölni tudom a részletesebb tájékoztatást a csomagoláson, annak érdekében, hogy tudjuk, valójában mit is eszünk. A nemrég lezajlott németországi járvány is jól mutatja, mennyire érzékeny terület lehet az élelmiszer-kérdés. Persze azon lehet vitatkozni, hogy a címkéken található információkat egyébként megnézik-e a fogyasztók, vagy csak akkor válik érdekessé számukra, ha a németországihoz hasonló botrány kerekedik.

Az Európai Parlament által szervezett, ezt a témát is érintő sajtótájékoztatón Segal Viktor nemzetközi sztárséf többek között azt is elmondta, hogy véleménye szerint az új szabályozás nem sokat változtat majd a magyarok étkezési szokásain, ugyanis az átlagfogyasztó nem olvassa el, mi van a termékre írva. Én is úgy gondolom, hogy valószínűleg jóval többen lehetnek azok, akik nem a címkén szereplő információk, hanem sokkal inkább az ár alapján döntenek a napi bevásárlás során, de a szűkebb környezetemben, abszolút nem reprezentatív mintát alapul véve úgy látom, hogy egyre többen fürkészik érdeklődve a csomagolásokat, hogy van-e például ízfokozó vagy hozzáadott cukor az adott termékben. Nem is beszélve azokról, akik valamilyen ételallergiában szenvednek, hiszen számukra kulcsfontosságú az élelmiszercímkéken szereplő tájékoztatás, ahogy ezt a mesterszakács is kiemelte.

Az arról szóló vitát, hogy pontosan milyen információk kerüljenek a jövőben ezekre az élelmiszercímkékre, és milyen termékekre legyen kiterjesztve a részletesebb tájékoztatási kötelezettség, meghagyom az ezzel foglalkozó szakembereknek – viszont, a saját kaptafámnál maradva, a címkézéshez tudok egy jó nyomtatót ajánlani :-)

Fotó: csomagolas.blog.hu

Amikor elindítottam a blogom, sokféle téma járt a fejemben, hiszen a vonalkódok és az azonosítási technológiák alkalmazási köre igen széles, és egyre színesebb. De arra, hogy művészeti tárgyú posztot is fogok írni, bevallom, nem gondoltam. Scott Blake művészete mellett azonban azonosítási szakemberként egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni.

A floridai fiatalember 30-nál is több nagyméretű digitális portrét készített vonalkódok felhasználásával olyan ikonokról, mint például Marylin Monroe, Madonna, Elvis Presley vagy Bruce Lee. A képeket olyan valós kódokból építette fel, amelyek kapcsolódnak az adott sztár életéhez - például Elvis arcképét a Király CD-in található vonalkódok alkotják. Ha valaki közel lép a műhöz és  szkenneli, Elvis egy-egy albumáról hallgathat meg dalokat, ahogy az az itt található videón is látható – a leolvasáshoz okostelefonok is használhatók. A Bruce Lee portéját alkotó vonalkódokat pedig a filmjeinek DVD-iről kölcsönözte, s segítségükkel a színész szereplésével készült alkotásokból tekinthetők meg részletek.

Scott Blake, akit az egyik férfimagazin egyszerűen csak a „vonalkódok Picassójának” nevezett, a fenti módon interaktív művészetet valósít meg, hiszen a képeit megtekintők nem csupán passzív szemlélők.

Scott Blake honlapján további érdekességek is találhatók még a témában - művészi hajlamú geekeknek kötelező!

Fotó: http://www.barcodeart.com

A május elején megrendezett IV. Budapesti Pálinkafesztivál újra ráirányította a figyelmet az új típusú készpénz nélküli fizetési módokra, nem is beszélve az előttünk álló nyári fesztiválszezon kapcsán megjelent híradásokról. Sőt, van aki egyenesen „az érintés nélküli fizetés évének” nevezi 2011-et Magyarországon. Fesztiválszezonon innen, pálinkaünnepen túl tehát mindenképp érdemes foglalkoznunk az egyre népszerűbb és itthon is terjedő készpénzkiváltó NFC alapú fizetési megoldásokkal.

A pálinkafesztiválon is alkalmazott PayPass alapja a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) továbbfejlesztéseként létrejött Near Field Communication (NFC), amely biztonságos vezeték nélküli adatátvitelt tesz lehetővé néhány centiméteres hatósugáron belül. A MasterCard által 2002-ben bevezetett érintés nélküli fizetési technológia kis összegű (Magyarországon jelenleg bruttó 5000 Ft alatti) vásárlások esetén használható, nagy előnye a kényelem, egyszerűség és gyorsaság - általában akkor fizethetünk így, ha egyébként készpénzt használnánk. Van, aki azért szereti, mert nem kell átnyújtani senkinek a fizető eszközt, a gasztrofesztiválokon pedig az érintés nélküli technológiából fakadó higiénikusság miatt lehet népszerű.

A Pay Pass kártyákon található mágnescsík és chip is, így 5000 Ft feletti összeg esetén is tudunk velük vásárolni, ekkor azonban terminálon lehúzva, mintha egy hagyományos bankkártyát használnánk - ezen tulajdonsága miatt nem Pay Pass elfogadó helyen is fizethetünk vele.

A tavalyi Sziget kapcsán már írtam az RFID alapú készpénzkímélő megoldások egyik típusáról, a 2010-es fesztiválon alkalmazott Metapay rendszerről, amelynek továbbfejlesztését ígérik a szervezők idénre. A Sziget kártyát a látogatók díjmentesen kapják majd a bejáratnál, s a fesztivál több pontján feltölthetik készpénzzel vagy bankkártyával.  A kártyán maradt pénz a buli végén visszaváltható.

További újdonság lesz az idei Szigeten, hogy a Vodafone Magyarország a hazai piacon elsőként éles környezetben teszteli a mobilfizetés következő generációs szolgáltatását, az NFC-t. Ehhez egy terminálra, illetve egy NFC chippel ellátott mobiltelefonra lesz szükség, amellyel ugyancsak egy érintéssel fizethetünk majd.

Ugyanakkor az ilyen típusú, érintés nélküli készpénzkiváltó fizetési módokban rejlő lehetőségek nem csupán rendezvényeken használhatók ki, hanem pl. mozikban, gyorséttermekben is, de könnyen el tudom képzelni azt is, hogy néhány év múlva a gyerekeim már prepaid típusú pay pass eszközökkel fognak fizetni az iskolai büfében. Ezekre a szülő rá tud tölteni egy meghatározott összeget, amely ráadásul nem is készpénzben lesz a gyereknél, s ha például egy chipes óra formájában viszi magával, kisebb eséllyel hagyja majd el, mint a pénztárcáját.

Az előttünk álló nyári fesztiválszezonnál maradva mindenesetre kíváncsian várom, hogy ezek a rendszerek hogyan vizsgáznak majd élesben - főként azért, mert az alkalmazásukkal kapcsolatban már negatív tapasztalatok is vannak, pl. az idei spanyol Primavera Sound fesztivál kártyás rendszere esetén.

Fotó: www.kikotoonline.hu

Címkék: sziget rfid fizetés nfc

Biztosan mindenki próbálta már elmagyarázni szeretteinek, hogy mivel is foglalkozik a munkája során - egy-egy különleges szakma esetén ez néha még akkor sem egyszerű, ha felnőttekből áll a célközönség, nem is beszélve arról, ha gyerekekről van szó.

Ezzel akkor szembesültem, amikor az óvodáskorú lányomnak kíséreltem meg bemutatni a vonalkódokat. Neki ugyanis nem érvelhettem azzal, hogy például a logisztikában, vagy a tömegközlekedésben milyen előnyei vannak ennek a megoldásnak. Igyekeztem tehát az ő „nyelvén” megragadni a lényeget, így pont kapóra jött a hír, mely szerint egy nemzetközi kutatócsoport kifejlesztette a Stripe Spotter nevű új rendszert, amely a vadon élő zebrák egyedi azonosítására szolgál.

A Stripe Spotter az állatokról készült fotókat elemzi, s a „vonalkódként” is értelmezhető egyedi mintázat alapján azonosítja be a zebrákat. A rendszer működési elve megegyezik a vonalkód-leolvasókéval, hiszen a Stripe Spotter is a csíkokat alkotó pixeleket elemzi, a fejlesztők szerint a legtöbb hagyományos képfelismerő programnál pontosabban. A szoftver jól kezeli a különböző méretű fotókat, a rossz szögből készült, illetve az alul- vagy túlexponált képeket, s az sem jelent gondot, ha egy felvételen több zebra is szerepel. Az elkészített fotót összevetik az adatbázisban található képekkel – ha egyezést találnak, az állat már azonosítható is. Ha nem találnak egyezést, új profilt hoznak létre a fotón látható zebrának.

A módszer nagy előnye a kíméletesség, hiszen az azonosítási folyamat során így kiküszöbölhető a körülményes DNS-mintavétel. A Stripe Spottert a jövőben tigrisek és zsiráfok esetén is alkalmazhatják majd.

Úgy láttam, a kislányom figyelmét lekötötte a történet, jóllehet inkább az állatok érdekelték, semmint az egyedi azonosítás lehetősége, mindenesetre úgy érzem, elsőre nem volt rossz próbálkozás.

Aki pedig a fenti ízelítő után jobban el szeretne mélyülni a zebra-olvasás rejtelmeiben, itt megtalálja a teljes tanulmányt angol nyelven.

Fotó: www.smithsonianjourneys.org (Edgar Angelone, Smithsonian Magazin fotópályázat)

Előző bejegyzésem folytatásaként most nézzük meg egy kicsit közelebbről a fiskális rendszerek 3. típusát, a Magyarországon is alkalmazott ún. fekete kártyás, vagy más néven memóriakártyás rendszert!

Ennél a típusnál a nyomtatási adatok nem papíron, hanem memóriában tárolódnak - egy pénztárgép éves nyomtatási teljesítménye általában elfér egy 2 MB-os flash kártyán. Nagy előnye a könnyű kezelhetőség, hiszen például egy ellenőrzésnél egyszerűen kivehető a memória és letölthetők az adatok. Mielőtt azonban valakiben felmerülne, hogy ez bizony visszaélésre ad lehetőséget, gyorsan leszögezem, hogy az ún. fekete doboz le van plombálva, így a doboz és a pecsét sérülése nélkül nem lehet cserélni a kártyát. Ugyancsak pozitívum, hogy az adatkezelés automatizálható, s így olcsóbb is, s az adatok kevésbé sérülékenyek.

A Magyarországon használt rendszer a következő elemekből áll: nyomtató + kártya + kijelző + számítógép (amely az adatbevitelt segíti - pl. egy kassza) + szoftver. Ezt az egész „csomagot” kell fiskalizálni, vagyis benyújtani a NAV (APEH) Országos Pénztárgép és Taxaméter Technikai Bizottságához engedélyezésre, ahol az adott rendszertípust regisztrálják. Amennyiben valamelyik elem megváltozik, újra engedélyeztetni kell a teljes rendszert.

Ha bevásárlás után jobban szemügyre vesszük a kezünkbe kerülő nyugtát, az alján megtaláljuk a 9 jegyű AP számot, melynek első három számjegye a pénztárgép típus azonosítója (a NAV (APEH) engedély száma), a többi 6 számjegy pedig a kassza egyedi azonosítója.

Most pedig nézzünk néhány további, Magyarországra jellemző adatot!

Egy rendszer fiskalizálása - mely alatt most csak az engedélyezést értem - nagyságrendileg kb. nettó 1 millió Ft-ba kerül. A fiskalizálás időtartama - a fejlesztői munkától kezdve az engedélyeztetési folyamatot is beleértve - körülbelül fél év. Magyarországon egy regisztrált rendszer teljes költségének kb. 10%-át teszi ki a nyomtató.

Előző posztomban említettem, hogy a jövő év elejétől Szlovákiában is fiskálisan kell majd végezni az értékesítéseket - ott is hasonló rendszert terveznek kialakítani, mint ami nálunk, vagy Lengyelországban működik.

Az utolsó két bejegyzésemmel szakmai vizekre eveztem, de ígérem, a következő alkalommal könnyedebb témával jelentkezem majd!

(Fotó: http://www.indiamart.com)

Korábbi POS témájú bejegyzésemben már érintettem a nyomtatók, pontosabban a nyomtatórendszerek fiskalizálását, amely gyakorlatilag az adóhivatal által történő engedélyezést jelenti.

A POS-nyomtatók forgalmának kb. 90%-át teszik ki a fiskalizált berendezések, érdemes tehát hosszabban is foglalkoznunk ezzel a témakörrel. A maradék 10%-ot a regisztráció nélküli nyomtatók alkotják - ilyen eszközöket használnak például a korábbi posztban is említett konyhai applikációkban, vagy a szállodákban a voucherek nyomtatására.

Először is nézzük, hogy miért is van szükség a nyomtatók fiskalizálására?

A regisztrált rendszerek segítségével, a kibocsátott nyugtákon keresztül az állam nyomon tudja követni a cégek értékesítését, s így ellenőrizhetővé válnak az adóbevételek. Magyarországon a kiskereskedelmi forgalomban kötelező a fiskalizált berendezések használata, s ez így van például Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Olaszországban, Szerbiában, Koszovóban és Albániában is.

De például Szlovénia, Csehország, Németország, Anglia és Szlovákia azok közé az országok közé tartozik, ahol nem kell engedélyezett eszközöket alkalmazni – bár 2012. január 1-jétől északi szomszédunknál is fiskálisan kell majd végezni az értékesítéseket.

A fiskális rendszereknek három típusát különböztetjük meg az alapján, hogy a nyomtatás adatai hogyan tárolódnak, és hogyan jutnak el az adóhivatalhoz:

1.    A például Romániában is alkalmazott rendszer esetén 2 példányban történik a nyomtatás: a nyugta egyik példányát a vevő kapja meg, a másik egy tekercsre kerül. A kereskedelmi egységeknek bizonyos ideig meg kell őrizniük ezeket a papírhengereket - gondoljunk bele, hogy egy nagy forgalmú áruházlánc esetén ez mekkora mennyiséget jelenthet! A körülményes tároláson túl további hátrány, hogy a papír sérülékeny, valamint nem automatizálható az adatok visszakeresése.

2.    A második típusnál a nyomtatóban van egy telefonos egység, amely az adatokat azonnal továbbítja az adóhivatalhoz. A nyomtatás kezelése és az adatközvetítés GPRS kapcsolaton keresztül történik. További előny, hogy az adatok kevésbé sérülhetnek. A működő rendszerek közül ez a legfejlettebb, s ilyet használnak például Szerbiában is.

A Magyarországon is alkalmazott 3. típust, a fekete kártyás rendszert a következő posztomban mutatom majd be.

(Fotó: http://htoh.wordpress.com/  Image Courtesy: kent.police.uk)

A BeeTagg kapcsán említés szintjén már írtam a Microsoft Tag-ről - most nézzük meg egy kicsit közelebbről ezt a vonalkódtípust!

A Microsoft Tag egy kétdimenziós mobil vonalkód, melyet arra terveztek, hogy kódolt információt közvetítsen egy szerverről a leolvasó személy mobiltelefonjára. Működési elve ugyanaz, mint más ismert 2D vonalkódoknak: a felhasználó leolvassa a Microsoft Taget az erre alkalmas mobiljával, s a kód megfejtésével többletinformációhoz juthat.

A PSFK cég „Future of Mobile Tagging” c. jelentését alapul véve, nézzük, milyen előnyei vannak a Microsoft Tagnek más 2 dimenziós vonalkódokkal - pl. a QR kóddal - szemben!

  • Mivel jómagam az értékesítési adatok bűvkörében élek, rögtön az érdekelt, hogy tud-e valami olyasmit ez a vonalkód, ami konkrétan forintokra váltható. Ezért elsőként az a tulajdonsága keltette fel az érdeklődésemet, hogy bármikor új, updatelt tartalmat helyezhetünk a Tag mögé, anélkül, hogy megváltoztatnánk a kód képét. Tehát például egy kampány során bármikor lecserélhetjük a Taggel kódolt információt, anélkül, hogy újra kellene nyomtatnunk a korábbi papír alapú marketinganyagainkat.
  • A Tagek megjelenítése igény szerint személyre szabható, s ez a leolvasás minőségét nem befolyásolja. Míg a korábban bemutatott BeeTagg vonalkód esetén logót integrálhatunk a kódba, a PSFK hivatkozott jelentésében szereplő példákat látva a Microsoft Tag még kreatívabb grafikai megjelenítést tesz lehetővé, mely a marketing célú alkalmazásoknál jelent előnyt.
  • Ugyancsak említést érdemel, hogy a Tag mérete nem változik a kódolt adat függvényében, s a Tag Reader minden Taget képes leolvasni.

A Tag mögötti jelentéskészítő eszköz a hatékonyságmérésben lehet a segítségünkre: a csaknem real-time frissülő adatok megjelenítik, hogy hányszor és hol olvasták le az adott Taget. Arról is információt kaphatunk, hogy mikor és milyen mobilkészülékkel szkennelték az adott kódot. A Tag Reader a legtöbb mobilplatformon alkalmazható: a Windows Phone 7-en, Windows Mobile-on, iPhone-on, Androidon, Symbianon, Blackberryn és J2ME készülékeken is.

Az alkalmazás ingyenes: ingyenesen lehet Microsoft Tageket létrehozni, letölteni a Tag Readert, és elérni a Tagek leolvasásával kapcsolatos alapszintű riportot.

Forrás: a PSFK „Future of Mobile Tagging” c. jelentése, valamint: http://tag.microsoft.com

Nemrég üzleti úton jártam az Egyesült Királyságban, s ott találkoztam a Tesco új ingyenes iPhone alkalmazásával, amely megkönnyíti a napi bevásárlást.

A Tesco a már meglévő, Grocery iPhone alkalmazását egészítette ki egy vonalkód-leolvasóval, így még egyszerűbbé, gyorsabbá téve az online rendelésfeladást az iPhone tulajdonosok számára.

Az új app segítségével, akárhol vagyunk, iPhone-unkkal leolvashatjuk a vásárolni kívánt termék vonalkódját, majd hozzáadhatjuk az árucikket a virtuális bevásárlókosarunkhoz, online fizethetünk, s a házhozszállítást intézhetjük – ahogy az a következő reklámban is látható.

Nem egyszer jártam már én is úgy, hogy a nagy rohanásban a bevásárlócetlire pont az a tétel nem került fel, amely miatt az egész bevásárlás szükségessé vált. Az új alkalmazásnak köszönhetően nem kell azon izgulnunk, hogy eszünkbe jut-e majd az adott termék akkor, amikor leülünk összeállítani a bevásárlólistát, hiszen bárhol és bármikor hozzáadhatunk egy árucikket a virtuális bevásárlókosarunkhoz.

Bár az itt olvasható Guardian cikk gyorstesztje szerint még tökéletesíthető a rendszer, úgy gondolom, a mai felgyorsult élettempó mellett az ehhez hasonló, online rendelésfeladást megkönnyítő megoldások növelhetik a kiskereskedelmi forgalmat. A Tesco tervezi, hogy a közeljövőben más platformokra is kifejleszti az alkalmazást.

Mivel jómagam is állandóan rohanásban vagyok, én is nagy hasznát venném egy ilyen alkalmazásnak, így kíváncsian várom, hogy mikor lesz elérhető Magyarországon is.

(Fotó: http://iphoneclub.hu)

Korábban már írtam arról, hogy új trendként a vonalkódos reklámok elterjedésével számolhatunk - ekkor azonban a TV-ben történő alkalmazásról esett szó, s nemzetközi példákat hoztam a bemutatásra.

Egyre több helyen találkozhatunk azonban már itthon is a vonalkódok, köztük a QR kódok marketing célú felhasználásával - ennek kapcsán az alábbi hazai példán keresztül próbálom megfejteni, hogy mitől lehetnek hatásosak ezek az eszközök. A HVG 2011. március 19-i számában bukkantam a következő hirdetésre:

Ahogy arról már korábban is volt szó, a vonalkód reklámokban történő alkalmazása a kód azon sajátosságára épít, hogy segítségével többletinformáció rejthető el a hirdetésben, melyet a fogyasztó - jelen esetben olvasó - az arra alkalmas mobiltelefonjával tud megfejteni. A példánkban szereplő hirdetésben alkalmazott QR kód több százszor annyi adatot képes kezelni, mint a hagyományos vonalkód, és bármilyen információt képes kódolni, így rendkívül széles körű felhasználási lehetőséget biztosít - akár a marketing területén is.

A bemutatott példa esetén természetesen nem szeretném lelőni a poént, annyit azonban elárulhatok, hogy a kódolt tartalom a hirdetésben felvetett „Akkor most merre tovább?” kérdést válaszolja meg egy félpercnyi frappáns videoüzenetben.

Az ehhez hasonló reklámok különlegessége abban rejlik, hogy a kód megfejtése egyfajta kalandra hívja az olvasót, s viszonylagos újdonságereje miatt mindenképp hatásos - egyrészt maga a rejtett információ tartalma, másrészt a megfejtés, dekódolás folyamata is felkelti a figyelmet. Tovább fokozza az érdeklődést, hogy a kódolt üzenetet egy „beavatott” kör tudja megfejteni, ahogy arról már szintén esett szó.

További értéket ad a reklámhoz, hogy a vonalkód alkalmazásával kombinálhatjuk a médiumokat, hiszen a fenti példa esetében is print hirdetésről indul az olvasó, de a kód segítségével végül online video tartalmat tudunk hozzá eljuttatni.

Ráadásul mivel csökkenő áruk miatt itthon is egyre elterjedtebbé válnak az okostelefonok, az ilyen típusú reklámmal elérhető célcsoport egyre bővül, ezzel párhuzamosan azonban szép lassan eltűnik majd az előbb említett „beavatottság” érzés is.

Mindenesetre az eddigi nemzetközi példákat látva, a vonalkódok, s köztük a QR kód marketing célú felhasználási lehetőségeinek tényleg csak a képzelet és a kreativitás szab majd határt a jövőben. Én személy szerint az okostelefonok hazai elterjedésével itthon is a vonalkódok térnyerésére számítok - marketing, és egyéb területen egyaránt.  

Címkék: marketing vonalkód qr

 

Nemrégiben megnyílt a dunakeszi-fóti Tesco, amiben az extra dolog, hogy négy önkiszolgáló kasszánál is a vásárlók maguk intézhetik a fizetést. Az áruház első tapasztalatai szerint nagyon népszerűek ezek a kasszák, de mi hívta életre a technológia szükségességét, illetve valóban olyan nagy hozzáadott értéket jelentenek?

Manapság a fogyasztókat három dolog érdekli igazán vásárláskor: az ár, a sokszínű kínálat és a gyorsaság. Tehát egy olyan világban ahol az idő az első számú meghatározó tényező, illetve a vásárlók az internetes környezetnél fogva hozzá vannak szokva, hogy saját maguk bonyolítsák le tranzakcióikat, a kiskereskedelmeknek is fel kell venniük a versenyt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az önkiszolgáló kasszák emelkedő száma jelezheti tehát a következő nagy változást a kiskereskedelmi szektor területén. És bár ezek az eszközök, mint munkaerő-kímélő megoldások vannak definiálva – mivel, hogy a kasszában nem áll személyzet – valójában ezek a technológiák nem munkaerő-kímélő, hanem munkaerő átcsoportosító alkalmazások. A felszabaduló személyzet ugyanis más, fontosabb feladatokra koncentrálhat, például az olyan vásárlókra, akik a legnagyobb hasznot jelentik az áruházaknak. Tehát az önkiszolgáló kasszák alkalmazása nem feltétlenül jelent munkaerő elbocsátást, csupán átszervezést, mellyel mind a vásárló, mind áruház jól járhat. A technológia használatával az áruház kétszeresen is növeli a vásárlók komfortérzetét, egyrészt magával az önkiszolgáló kasszák működtetésével, másrészt az innen elcsoportosított munkaerő más részlegbe való integrálásával.

Azonban a technológia valóban megspórolja az időnket a gyakorlatban? Tény, hogy első ránézésre a legtöbb ember számára kecsegtetőbbnek tűnik az önkiszolgáló kasszákat választani, mint a hosszú, tömött sorokban órákon keresztül ácsorogni. Illetve, mivel a fogyasztó a fizetésnél aktívan vesz részt a folyamatban az idő is gyorsabban telik. Valójában azonban felmérések igazolták, hogy a fizetési folyamat sok esetben még gyorsabb a hagyományos típusú kasszáknál, hiszen a pénztárosok már kellő tapasztalattal tudják a vonalkódokat a leolvasókhoz érinteni, illetve a sztornózási folyamatokat is nagyobb magabiztossággal kezelik. Tehát a fizetési procedúrának ahhoz, hogy ténylegesen megspórolja a vásárlók idejét előbb berögzött gyakorlattá kell válnia. Így ahhoz, hogy például a Tesco-ban pikk-pakk végezhessünk a bevásárlással, sokszor kell majd a vonalkódokat az olvasókhoz érintenünk. (Azonban zárójelben megjegyezném, habár a vásárlók lassúbbak ennél a fizetési eljárásnál, de az esetleges félreértések elkerülése okán rendkívül precízek.)

Foto: www.theage.com.au

Érdekes cikket olvastam nem régiben az egyik vonalkódokkal foglalkozó oldalon. A cikk először is egy felmérést ismertet a mobilkód iparág egyik elismert szereplőtől, a Scanbuy-tól. Az amerikai tanulmány a mobilkód olvasási szokásokat vizsgálta kereskedelmi környezetben, decemberben az ünnepek előtt.

A vizsgálat főbb megállapításai a következők voltak.

  • A felmérésben résztvevők több mint fele már olvasott le vonalkódot vásárlása közben.
  • 57% legalább már egyszer leolvasott vonalkódot készülékén keresztül.
  • 40% -uk öt vagy annál több scannelést hajtott már végre,
  • és további 40% bár még soha nem olvasott le kódot, szívesen kipróbálná azt.

A cég további megállapításokat is közzé tett:

  • A felmérésben résztvevők 97% találta úgy, hogy a mobil kódok számos vonatkozásban hasznosak,
  • és csupán 3% százalék találta őket haszontalannak.
  • A válaszadók körében az árösszehasonlító alkalmazás volt a legnépszerűbb.
  • 34% százaléka a felmérésben résztvevőknek iPhone-t, 29%-a BlackBerry-t és 27%-a Androidot használ.

Előre borítékolható, hogy hazánkban egy hasonló felmérés semmiképp nem zárulna ilyen eredménnyel, de azt mindenesetre előre láttatja, hogy a közeljövőben nálunk is hasonló trend lehet majd megfigyelhető. Tehát a mobilkódokban hosszú távú potenciál látszik kirajzolódni, mely mind a vásárlóknak, mind a kereskedőknek értékes területet jelenthet.

Az eredmények ismertetése után a cikk egy érdekes dologra hívja fel azonban a figyelmet. Még pedig arra, hogy a mobilkód-olvasás elsősorban egy okra vezethető vissza: a vásárló jobb áron, jobb termékről akar információt szerezni, mint ami közvetlenül a szeme előtt van. A cikk szerzője szerint ezért a kereskedőknek arra kellene törekedniük, hogy minél inkább a maguk hasznára fordítsák valahogy a mobilkódhoz kapcsolódó alkalmazásokat. Egy másik cikk megemlíti, hogy már egyre több márka is igyekszik felhasználni az alkalmazásban rejlő lehetőségeket, a Heineken például így indított el egy sorsolásos játékot, melyen értékesen nyereményekhez lehetett hozzájutni.

Tehát a technológiai feltétel már mindenki számára rendelkezésre áll, a kérdés, hogy ki, mit kezd vele.

 Fotó: www.barcode.com

 

Gondolkoztál már azon, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenned, ha a termékedet piaci értékesítésre szánod?

 A képlet egyszerű:

  • Vásárolj vonalkódot, vagy esetleg hozd létre őket,
  • válaszd meg a helyet, ahova helyezed a kódokat a termékeden,
  • válassz metódust arra, amivel rögzíted, illetve nyomtatod őket,
  • hozz létre tökéletes vonalkód formát.
  1. lépés: Olyan termékeknél, amelyeket kiskereskedelmi hálózaton keresztüli értékesítésre szánsz kész vonalkódokat kell vásárolnod. Erre két út kínálkozik: ha több száz UPC számra (azaz Universal Product Code-ra) van szükséged a termékedhez, akkor lehetőséged van a GS1 szervezettől bérelni ezen kódok egy csoportját. Ennek az ára körülbelül 760 és 1000 dollár között mozog, illetve bérlésük meghosszabbításáért is minden évben külön díjat számol fel a szervezet. Ha spórolni szeretnénk másik megoldás is kínálkozik. Ebben az esetben a jeleket olyan kereskedőktől kell megvásárolnunk, akik többlet kóddal rendelkeznek. Az interneten is rengeteg olyan cég van jelen, akik áron alul értékesítik a vonalkódokat, mely a kis- és középvállalkozások számára rendkívül kedvező ajánlatot jelenthet. Azonban jó, ha szem előtt tartjuk, hogy csak legális forrásból érdemes a fekete-fehér csíkokat beszereznünk. Más eset áll fenn, ha a termékeket nem kiskereskedelmi hálózatban akarod értékesíteni, azokat a saját üzletedbe szánod. Ebben az esetben lehetőséged van, hogy saját vonalkódokat nyomtass egyedi felhasználásra.

 

  1. lépés: Ha már megvannak a kódok a következő dolog, amit el kell dönteni az az, hogy hova is helyezzük a fekete fehér csíkokat. Ha a vonalkódot magán a terméken szeretnéd elhelyezni, az komplikáltabb művelet is lehet. Hiszen léteznek olyan esetek, amikor a termék jellegéből adódóan a vonalkódnak nagyon kicsinek kell lennie ahhoz, hogy az alakzathoz illeszkedjen, illetve ellenállónak is, hogy a körülményeknek megfeleljen. Itt gondolhatunk például egy ékszer esetére, amely nemcsak alakjából adódóan követel meg speciális méretű kódot, de mivel egy üzlet kirakatában a hőmérséklet sokszor a 60-80 Celsius fokot is elérheti, rendkívül hőálló vonalkód is szükségeltetik. Könnyebb a helyzet, ha a kódot a termék dobozán helyezzük el, ilyenkor egy kevésbé ellenálló jel is megteszi, feltéve, ha a dobozok nincsenek kitéve szélsőséges körülményeknek.

 

  1. lépés: Ha megvan a vonalkód, illetve a hely is ahova szeretnénk azt elhelyezni a következő lépésben el kell döntenünk, hogy milyen metódussal rögzítsük és nyomtassuk őket. Könnyen előállhat az az eset, hogy olyan vonalkódra van szükség, amely garantáltan nem jön le a termékről, illetve nem semmisül meg könnyedén. Számos olyan vállalat van, amely rendkívül tartós rögzítéssel ellátott fémből készült címék előállítására szakosodott, amely ilyen esetekben szóba jöhet.Sokszor érdemes azonban a cégeknek saját vonalkódnyomtatót beszerezniük, amely rendkívül olcsón képes előállítani a szükséges címkéket. Ma már rengeteg olyan nyomtató van forgalomban, melyek a költséghatékonyság mellett megfelelő minőségben állítanak elő kódokat, valamint kis helyen elférnek és könnyen is kezelhetők.

 

  1. lépés: A negyedik pont a tökéletes vonalkód kép megalkotása. Nagyon pontos meghatározások vannak a vonalkód előállítására vonatkozóan, hiszen ezeknek a jeleknek a forgalomban lévő több száz fajta vonalkódolvasó által egységesen letapogathatóaknak kell lenniük. Nem garantált, hogy azok a kódok, amiket a saját számítógépeden elő tudsz állítani teljes mértékben megfelelnek az előírtaknak, azaz 100%-osan leolvashatók. Ezért ha vonalkódot hozol létre, mindig ellenőrizd olvashatóságunkat mielőtt esetleg több száz kódot nyomtatnál ki.

 

A fentiekre alapozva a kiskereskedéseknek a vonalkódok előállításához egy gyanta alapú festékkel üzemeltetett Citizen CL-S703 thermo-transzfer nyomtatót javasolnék, melynek használatával nagy valószínűséggel a vonalkódok minden próbát képesek lesznek kiállni. Ajánlatért, kérem, keressen engem! :)

Fotó: www.directdial.com

 

Az előző bejegyzésem folytatásaként ebben a posztban a szabványügyekért felelős szervezetek vannak soron (ami természetesen elsősorban a vonalkódot érintő szervezeteket takarja). Első számú kérdés, ami bármilyen dolog szabványosítására érvényes: ki a felelős azok megalkotásáért? A szabványok tulajdonképpeni „globális” otthona a már előző bejegyzésben is említett Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO. A szervezet több mint 100 nemzet szabványosítási tagszervezeteit foglalja magába és több ezer szabvánnyal rendelkezik. Tevékenységi köre rendkívül tág kategóriát fed le, a ruházati cikkeken keresztül a mezőgazdaságig és a már az előző posztban is emlegetett papírig szinte mindent. De, ami a vonalkód, így az én szempontomból is a legrelevánsabb, az az, hogy az információ technológia szabványosítása is a feladatai közé tartozik. Bár nem ilyen egyszerű a helyzet.

Ugyanis az ISO az elektrotechnológiai szabványokért felelős szervezettel, az IEC (International Electrotechnical Commission)-nal közösen létrehozta az ún. Joint Technical Committee (JTC 1), bizottságot, mely az információs technológiai standardokra specializálódott. Ennek albizottsága, ami 1996-ban jött létre Brüsszelben, az SC 31 felelős kifejezetten a vonalkódok, RFID és egyéb AIDC technológiák szabványosításáért. Kezdetben ennek tevékenysége három munkacsoportra oszlott, ami azóta egyre bővül. Ez a szervezet foglalkozik az AIDC technológiák szabványosításának szinte minden területével, a biztonsági kérdésektől kezdve, az interfészkek szabályozásáig, vagy maguknak a jelrendszereknek a kialakításáig. Ezekre a technológiai szabványokra alapozva hoznak alkalmazási szabványokat egyéb testületek. A SC 31 munkafolyamataiban való részvétel többnyire csak a nemzeti szervek, mint például a Magyar Szabványügyi Testület képviselőjeként lehetséges.

Egyébként más ISO szervezetek is foglalkoznak szabványosítással, az SC 31-en kívül is különösen, ha az alkalmazási szabványokról beszélünk. Erről is találtam egy jó kis oldalt, de ennek fejtegetésébe már nem merek belebonyolódni. Illetve természetesen a szabványokért felelős szervezetek között sorolhatjuk fel a már előző bejegyzésben is emlegetett AIM-et, valamint a GS1 szabványok terén működő nemzetközi testületet is.

Ennyit röviden a vonalkódot érintő szabványügyi testületekről. Kissé szárazra sikerült posztomat azonban még megkoronáznám egy kiegészítéssel, mely egyben válasz is arra, miért van szükség szabványokra, illetve mi is volt a célom ezzel a bejegyzéssel.

A szabványosítás elősegíti a termelés korszerűsítését, a szolgáltatások színvonalának javítását az általános, ismételten alkalmazható eljárások, műszaki megoldások kibocsátásával, a nemzetközi szabványosítás tevékenységében a nemzetgazdasági igények érvényesítését, a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását, műszaki fejlesztés eredményeinek széles körű bevezetését, az élet, az egészség, a környezet, a vagyon, a fogyasztói érdekek védelmét és biztonságát, a megfelelőség tanúsítás követelményrendszerének kialakítását.

Tehát a szabványosítás elemi érdek, amit ígérek egy darabig nem fogok ezek után bővebben fejtegetni.

(Fotó: http://www.gs1hu.org)

 

Érdekes dolog belegondolni abba, hogy tulajdonképpen minden tárgy, amihez hozzáérünk a világban valamilyen módon szabványosított. Vagy konkrét előírásnak felelnek meg, vagy közmegegyezés alapon egységesek. Persze akad kivétel is, itt van például a papír esete, ami az USA-ban standard 8.5 x 11 inch méretű, de a legtöbb országban A4-es, 8.27 x 11.69 inches papírt használnak. De gondoljunk bele, milyen problémákat okozna a raktározásban vagy az előállításban, ha a két szabvány mellett még sok egyéb alakú és méretű papír is forgalomban lenne. Tehát szabványokra logikai és költséghatékonyság alapon is feltétlenül szükségünk van.

Azonban az írólapok szabványméreténél engem sokkal jobban érdekel, hogy az ún. AIDC (Automatic Identification and Data Collection) technológiai iparban hogyan is folyik a szabványosítás, ami annyira nem is kézenfekvő dolog. Erről találtam is egy jó kis két részes összefoglalót az AIM oldalán, ami röviden felvázolja a dolgokat. Egy kis elméleti összefoglalót a téli hónapokra.

Az első dolog, amire a cikk felhívja a figyelmet, az az ún. technológiai és az alkalmazási standardok megkülönböztetése. Ugyanis ez a két nagyobb csoportja létezik a szabványosításnak. Hogy világos legyen a különbség az első kategóriába tartozik például – hogy a saját témámnál maradjak – magának a vonalkód jelrendszerének kialakítása. (Az ilyen jelrendszerek kialakításáért az AIM, az automata azonosító rendszerek globális szervezete felelős, az általa kialakított szabványok listáját a szervezet hivatalos oldalán találjuk.)

Az AIM által kialakított standardok közül néhányat a nemzetközi szabványok alapjaiként is használ a Nemzetközi Szabványügyi Testület, az ISO. Az RFID szabványokat az ISO-hoz tartozó SC31 szabványügyi testület fejleszti, valamint az újdonságnak számító biometrikai szabványok kialakítása is folyamatban van, amiről bővebben a Biometrics Consortium, valamint a ISO/IEC JTC1/SC 37 oldalon olvashatunk.

A másik nagy szabvány csoport az ún. alkalmazási standardok csoportja. Ezt röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy míg az első kategóriába tartozik magának egy jelrendszernek a megalkotása, ebbe a részlegbe annak használati szabályai kerülnek. Azaz ezek az előírások tartalmazzák az egyes jelrendszerek technikai, valamint azok formai követelményeit. Egy szóval a jelrendszerek „használati utasítását” írják elő. Ezeket rend szerint iparági testületek alakítják ki, melyek listáját szintén az AIM oldala tartalmazza, bár a lista nem teljes.

Tehát összefoglalva a száraz tényeket, ha például – szintén a kaptafánál maradva - vonalkód szabványokat keresünk, ezt két helyen kell megtennünk. Előbb a technológiai szabványoknak kell utánanéznünk, majd ezek „használati utasítását” kell elemeznünk az alkalmazás standardokban.

És ezzel még a történetnek koránt sincs vége, a standardokért felelős szervezetek listája, illetve tevékenységi körei már a következő posztra maradnak…

(Fotó:itmania.hu)

Legutóbbi utam igazolta: újból folytatódik a Stickybits őrület, ami ismét azt bizonyítja, hogy a lassan már nem újdonság számba illő technológia valóban piaci potenciált nyert nem egészen fél év alatt. Hiszen tavaly májusban írtam először az új alkalmazásról, amelyről akkor még csak a szakmai berkekben tudták, hogy az év egyik legnagyobb „hype”-ja lesz, azt azonban senki nem sejtette, mire lehet majd ésszerűen hasznosítani. Aztán nyáron a Pepsi kampányával mintha elindult volna valami a piacon, és angliai utamon én is realizálhattam, hogy Gatwick példája azt mutatja, a vonalkód csíkokat tartalommal feltöltő alkalmazás még sok hasonló sikert könyvelhet el magának a jövőben.

A gatwicki repülőtér ugyanis Stickybits-et alkalmaz, melynek használatát az az igény hívta életre, hogy a terminálnak szüksége volt egy olyan kommunikációs eszközre, amellyel egyszerre tudta könnyedén és szórakoztató módon megvalósítani az információáramlást. Ugyanis az angliai állomás nem régiben 1 milliárd fontot fordított repülőtéri továbbfejlesztésekre, melyek ugyan még csak részlegesen készültek el, azonban a repülőtér már az újdonságok elkészülte előtt is szerette volna tájékoztatni utasait, mik rejlenek az elparavánozott területek mögött. Itt jött képe a Stickybits. Ugyanis a repülőtér kiaknázva a kódokba integrált tartalmak lehetőségeit a szükségből felhúzott falakat Stickybits matricákba öltöztette, amelyek így nemcsak design elemekként hatottak kiválóan, de segítségükkel az utasok felé történő információáramlás is megoldódott. Hiszen a felhasználóknak innentől kezdve nem kell mást tenniük, mint egy okostelefon segítségével leolvasni a kódokat és máris egy audio-vizuális ún. „Gatwick Discovery Tour”- ba csöppenhetnek. Az itt található tartalom galériákat és rövid videókat tartalmaz, melyek sorra veszik a repülőtéren zajló változásokat. A terminál a rendszeres utazókra, illetve scannelőkre is gondolt, hiszen a paravánokon elrejtett tartalmak folyamatosan cserélődnek, a fejlesztések előrehaladtával új képekkel bővülnek.

A Stickybits-es paravánok egyébként a gatwicki repülőtér social media stratégiájának részeként jelennek meg, hiszen mindezek mellett a terminál például olyan közösségi média szolgáltatásokat is nyújt, mint a 24 órás valósidejű ügyfélszolgálat, amely a Twitteren keresztül valósul meg.

A Stickybits alkalmazás eddigi legnagyobb hátránya volt eddig, hogy a felhasználók szokásainak nem képezte részét a vonalkód scannelés. Azonban most a napi 77 ezer utasforgalmat bonyolító repülőtér segítségével ez könnyedén orvosolhatóvá válik. A termiálon áthaladó rengeteg utas rutinjává válhat a vonalkód leolvasás, innentől pedig a siker százszázalékos.

És ígérem, ha legközelebb arra járok képekben is beszámolok a gatwicki vonalkódokról.

(Fotó: http://blog.stickybits.com)

 

vonalkod.blog.hu