Megvan a fejlesztés, amire vártam! Még május végén írtam az új vonalkóddal működő mobilos alkalmazásról a Stickybits-ről, amiről akkor még senki nem tudta, hogy mire lesz jó, de most, alig egy hónapra rá megszületett az üzleti modell. Tulajdonképpen elég logikus a dolog. A cég ún. official bits-eket jelentett be, ami annyit tesz, hogy a márkák a saját termékeiken lévő vonalkódjaikat automatikusan birtokolhatják, így akár direkt üzeneteket is küldhetnek a vásárlóiknak. Tehát, ha valaki a mobiljával leolvas egy vonalkódot, az adott termék márkája egyből lecsaphat a fogyasztóra, és különféle üzenetekkel bombázhatja meg. Persze a Stickybits alapelgondolásának megfelelően a vásárlók is társíthatnak tartalmakat a tárgyakhoz, de fórumszerűen csak maguk a márkák moderálhatják a beszélgetéseket. Tehát negatív tartalmakkal  biztosan nem fogunk találkozni egy-egy leolvasás során.

A Pepsi, gondolom nem akart lemaradni a közösségi médiát egyre intenzívebben használó cégek mellett (például a népszerű Foursquare lokációalapú helymeghatározó alkalmazásra a Starbucks csapott le: a legtöbbet posztoló kávéházi látogatónak hűségkupon jár). Így aztán az üdítőgyártó lett az első, aki a Stickybits mögé állt: a közös alkalmazás lényege, hogy  ha én most leolvasnék egy diétás Pepsit, a márka elvileg egyből informálna az új Refresh social media kampányáról, oly módon, hogy elsőként a Pepsi üzenete jelenne meg a telefonomon, majd az után az összes többi, fogyasztók által hozzátett tartalom. Jobban mondva informálna, ha tudna, azonban én hiába zsonglőrködtem az iPhone-ommal, nem kaptam semmiféle üzenetet. Valószínűsítem, hogy a fejlesztés egyelőre csak bizonyos országokban működik. Egyébként az üzeneteken kívül akár kuponokat, bonusz ajándékokat, speciális ajánlatokat is küldözgethetnének a mobilomra.

A Stickybits fejlesztése összegezve alapvetően nem rossz, azonban a sikerhez nagyban hozzájárul az, hogy hány márka fog beruházni a fejlesztésbe. Ehhez meg ugye az kell, hogy a vásárlóknak egyre inkább megszokott tevékenységgé váljon a vonalkód-szkennelés. Ha ez összejön, akkor Seth Goldstein-nek a Stickybits egyik alapítójának igaza lesz abban, hogy 2010-ben a tárgyak is médiává válnak.

(Fotó: techcrunch.com)

 

vonalkod.blog.hu
süti beállítások módosítása