Az előző bejegyzésem folytatásaként ebben a posztban a szabványügyekért felelős szervezetek vannak soron (ami természetesen elsősorban a vonalkódot érintő szervezeteket takarja). Első számú kérdés, ami bármilyen dolog szabványosítására érvényes: ki a felelős azok…

Érdekes dolog belegondolni abba, hogy tulajdonképpen minden tárgy, amihez hozzáérünk a világban valamilyen módon szabványosított. Vagy konkrét előírásnak felelnek meg, vagy közmegegyezés alapon egységesek. Persze akad kivétel is, itt van például a papír esete, ami az USA-ban…

Legutóbbi utam igazolta: újból folytatódik a Stickybits őrület, ami ismét azt bizonyítja, hogy a lassan már nem újdonság számba illő technológia valóban piaci potenciált nyert nem egészen fél év alatt. Hiszen tavaly májusban írtam először az új alkalmazásról, amelyről…

vonalkod.blog.hu
süti beállítások módosítása