Vonalkóddal jelölik meg az újszülötteket egy angol kórházban – jött ki a hír a napokban. Ami eddig nem új, két gyermekes apukaként én is tapasztalhattam volna ennek előnyeit, ugyanis gyermekeimet nem régiben abban a Szt. Imre Kórházban segítették világra, ahol elvileg rendelkezésre állnak az ehhez szükséges berendezések. De csak elvileg. A szülészeti osztályon toporogva, még az örömteli órákban is szakmai ártalomként egyből kiszúrtam a karszalagokhoz szükséges vonalkód nyomtatót a sarokban, és el is gondoltam, hogy milyen jó lesz látni, hogy valóban fejlődik a világ és az én otthoni, fiókban őrizgetett kézzel írt karszalagom helyett gyermekeim már egy hiper-szuper vonalkód azonosítót kapnak. Igaz, talán egy picit így elveszti a karszalag azt a varázsát, amely szüleimet is megigézte egy-egy nosztalgikus pillanatban, de feleségemet már előre nyugtatgathattam, hogy itt nem kell izgulnia, a vonalkódos azonosítás segítségével szinte kizárt, hogy elcseréljék gyermekeinket – ahogy erről korábban már olvashattunk. Hát nem így lett, a vonalkód nyomtató maradt a sarokban érintetlenül, és a gyerkőcök karján a hagyományos kézzel írott szalagon szerepelt a nevük. Mindenképpen furcsa, hogy ha rendelkezésre állnak a megfelelő berendezések, mi lehet az oka, hogy mégis az old school karszalaghoz ragaszkodik a kórház, s bár végül gyermekeim nem lettek elcserélve, de ez talán aggódó szülői hozzáállásom és a vizsláktól ellesett nyomkövetési technika alkalmazásának is köszönhető volt.

 

De visszatérve a sajtóban közölt esetre, a mostani hírben nem az volt a pláne, hogy vonalkódos karszalaggal látják el az újszülötteket – mert ez ugye elviekben már itthon is lehetséges, de a Kettering General kórházban vonalkódos címkét ragasztanak azoknak az anyagcserét vizsgáló vértesztekre is, amelyet pár napos korban szükséges elvégezni. A karszalagokat tehát ugyanúgy a csecsemők csuklóján vagy a bokáján helyezik el, ráírva a születési nevet, szülő nevét, TB azonosítót, születési időt, de ezzel egy időben a laboratóriumi dolgozók munkája is könnyebbé válik, hiszen a sokszor olvashatatlan kézírásokból használható információk lesznek az emberi hiba lehetőségét minimálisan csökkentve. Így  - a gyorsabb adminisztrációs munkát már nem is említve - egyszerre lett kiküszöbölhető a kórházban nap mint nap világra jövő több tucat újszülött esetleges összecserélése, illetve a félrekezelése is, hiszen  ezzel a módszerrel pontosan be tudják azonosítani, hogy melyik kisgyermeket kell olyan anyagcsere betegségekre kezelni, mint a sarlósejtes betegség vagy a cisztás fibrózis.

Kíváncsian várom, hogy nálunk mikor terjesztik ki a vonalkódos karszalagok funkcióját az újszülött osztályon, bár ehhez előbb az is kellene, hogy a vonalkód nyomtató ne a sarokban porosodjon.

(Fotó:http://info-wars.org)

 

vonalkod.blog.hu
süti beállítások módosítása