A munkám kapcsán sokat utazok, s egyik gyakori célpontom az orosz főváros, ahol tapasztalataim szerint meglehetősen hektikus az autós forgalom. Erre a problémára, pontosabban Moszkva és a legnagyobb orosz városok közúti közlekedési veszélyeire hívja fel a figyelmet a The Village magazin új iPhone alkalmazása is. Az igencsak morbid nevű Death Revealer - nyers fordításban „halálfeltáró” - applikáció segítségével az adott helyszínen történt balesetekről érhető el egy leírás, fotóval illusztrálva. Mindezt a GPS, a GoogleMaps és a kiterjesztett valóság (augmented reality) technológia teszi lehetővé.

Az alapkoncepció, hogy ugyan naponta történnek autós ütközések, ezek a többség számára általában észrevétlenek maradnak, ugyanis a következményeket és a nyomokat - szerencsére - hamar eltüntetik. A Death Revealer azonban tudatosítja, hogy még a legbékésebbnek tűnő helyek sem feltétlenül olyan biztonságosak, mint amilyennek elsőre tűnnek.

Sokakban felmerülhet - jogosan - , hogy bizony az is elég balesetveszélyes, ha valaki vezetés közben próbál tájékozódni az adott helyszínről a telefonját nyomkodva.  Nos, a fejlesztők erre is gondoltak, ugyanis ha egy vezető a volán mögött használná az appot, az figyelmezteti, hogy álljon meg, s a Death Revealer magától kikapcsol.

Az applikációhoz kapcsolódó kampány sem kevésbé hátborzongató: a szerencsétlenségek áldozataira utalva fehérrel rajzolt sziluetteket helyeztek el az utakon, vörös QR-kódokkal.

A Leo Burnett nevéhez fűződő alkalmazás Moszkva összes utcáját, valamint Oroszország legnagyobb városait is lefedi. Azok számára pedig, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, létrehoztak egy weboldalt, ahol bárki ellenőrizheti, mennyire biztonságos az az útvonal, amerre épp indulni készül.

Sokkoló? Igen, az - de úgy vélem, manapság egyre inkább ez szükséges ahhoz, hogy egy üzenet elérje és átlépje a befogadók ingerküszöbét. A következő moszkvai utamon biztosan keresek majd egy vörös QR-kódot, és kipróbálom az alkalmazást.

Fotó: theadbuzz.com

vonalkod.blog.hu
süti beállítások módosítása