Biztosan mindenki próbálta már elmagyarázni szeretteinek, hogy mivel is foglalkozik a munkája során - egy-egy különleges szakma esetén ez néha még akkor sem egyszerű, ha felnőttekből áll a célközönség, nem is beszélve arról, ha gyerekekről van szó.

Ezzel akkor szembesültem, amikor az óvodáskorú lányomnak kíséreltem meg bemutatni a vonalkódokat. Neki ugyanis nem érvelhettem azzal, hogy például a logisztikában, vagy a tömegközlekedésben milyen előnyei vannak ennek a megoldásnak. Igyekeztem tehát az ő „nyelvén” megragadni a lényeget, így pont kapóra jött a hír, mely szerint egy nemzetközi kutatócsoport kifejlesztette a Stripe Spotter nevű új rendszert, amely a vadon élő zebrák egyedi azonosítására szolgál.

A Stripe Spotter az állatokról készült fotókat elemzi, s a „vonalkódként” is értelmezhető egyedi mintázat alapján azonosítja be a zebrákat. A rendszer működési elve megegyezik a vonalkód-leolvasókéval, hiszen a Stripe Spotter is a csíkokat alkotó pixeleket elemzi, a fejlesztők szerint a legtöbb hagyományos képfelismerő programnál pontosabban. A szoftver jól kezeli a különböző méretű fotókat, a rossz szögből készült, illetve az alul- vagy túlexponált képeket, s az sem jelent gondot, ha egy felvételen több zebra is szerepel. Az elkészített fotót összevetik az adatbázisban található képekkel – ha egyezést találnak, az állat már azonosítható is. Ha nem találnak egyezést, új profilt hoznak létre a fotón látható zebrának.

A módszer nagy előnye a kíméletesség, hiszen az azonosítási folyamat során így kiküszöbölhető a körülményes DNS-mintavétel. A Stripe Spottert a jövőben tigrisek és zsiráfok esetén is alkalmazhatják majd.

Úgy láttam, a kislányom figyelmét lekötötte a történet, jóllehet inkább az állatok érdekelték, semmint az egyedi azonosítás lehetősége, mindenesetre úgy érzem, elsőre nem volt rossz próbálkozás.

Aki pedig a fenti ízelítő után jobban el szeretne mélyülni a zebra-olvasás rejtelmeiben, itt megtalálja a teljes tanulmányt angol nyelven.

Fotó: www.smithsonianjourneys.org (Edgar Angelone, Smithsonian Magazin fotópályázat)

vonalkod.blog.hu
süti beállítások módosítása